*1 év múlva*
-Jelents be.-mondta a herceg udvarhölgyének.
-Felség a koronahercegné kér bebocsátást.-mondta az udvar hölgy.
-Engedjék be.-hangzott a válasz.
-Felség.-mondtam miután meghajoltam.
-Hercegné.-nézett rám mosolyogva és igen ez az a mosoly ami képes megbabonázni.-Mi szél hozott.?-kérdezte.
-Mivel felséged annyi dolga van gondoltam ha ráér elmehetnénk sétálni. Jó tenne felségednek a friss levegő nem gondolja?-kérdeztem illedelmesen.
-Gondolat olvasó vagy.-mondta mosolygva majd kimentünk sétálni.-Olyan szép ilyenkor a természet nem gondolod.?-kérdezte megint mosolyogva. Én ha vele vagyok akartom ellenére mosolygok. Egy évvel ezelött hezitáltam a válaszon hogy felesége legyek de mára egyáltalán nem bántam meg ahiszen az mellett az ember mellett vagyok akit tiszta szivemből szeretek.
-De felség.-mondtam mosolyogva.
-Nem vagy túl bőbeszédü.-kezdett el kostolgatni.
-Bocsánat elgondolkoztam.-mondtam megszepenve.
-Tényleg mit mondott az orvos.? Mi a rosszullétek oka.? Beteg vagy.?-kérdezte és a mosolya átment eg kicsit aggódásba.
-Hát ha felséged ezt betegségnek nevezi...-néztem rá mosolyogva.
-Csak nem.?-csillantak fel a szemei.
-De.! Felséged apuka lesz.-mondtam ki boldogan ezt a két napja rejtegetett titkot.
-Éljen.-mondta majd felkapott és megpörgetett a levegöbe.
-Mi ez a nagy boldogság.?-állt meg elöttünk a királyné.
-Felség.-hajoltam meg.
-Anyám.-tett úgyan igy a herceg.
-Na elmondjátok még ma hogy mi ez a nagy boldogság.?-kérdezte a királyné.
-Erre úgy igazán én is kiváncsi lennék.-jött körünkbe a király. Nálam teljes volt a zavar megnyikkani is alig birtam.
